2012. július 1-jétől 473 ágyas a kórház, melyből 368 aktív és 105 krónikus ágy.

Az aktív ágyak megoszlása a következő: belgyógyászat 92, kardiológia őrző 6, sebészet 28, traumatológia 33, szülészet- nőgyógyászat 32, fül-orr-gégészet 16, szemészet 16, neurológia 43, neurológia őrző 4, reumatológia 37, KAIBO 8, pszichiátria 46, SBO 7.

A krónikus ágyak megoszlása: krónikus belgyógyászat 15, mozgásszervi rehabilitáció 41, krónikus pszichiátria 39, hospice ápolási osztály 10.

2012. július 1-től kezdte meg működését a pályázat útján megvalósított, központi épületben található Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) 7 ággyal.

Szakmák tekintetében a járóbeteg-ellátás a fekvőbeteg osztályokhoz integrálva történik. Szinte minden szakma képviselve van az állami tulajdonú, 1998-ban rekonstruált, pavilon rendszerű kórházban.

2013. áprilistól megnyitott a Vaszary Patika, mely az Intézmény saját, közforgalmú patikája, a Főporta épületében.

 
2017. július 1-től a dorogi Szent Borbála Szakkórház és Rendelőintézet Intézményünkbe integrálódott, ezzel krónikus és ápolási ágyszámunk 125-tel bővült.

 
Intézményünk 2009-ben újra elnyerte a "Bababarát Kórház" címet.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (Támogató) 2009. évben meghirdette a "Bababarát Kórház" Cím elnyerésének pályázatát. Intézményünk sikeres pályázatot nyújtott be, melynek keretében a Támogató 2.000.000 Ft támogatásban részesítette kórházunkat, mint szülészeti és újszülött osztállyal rendelkező fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi intézményt, a pályázati kiírásban utalt WHO/UNICEF feltételrendszerének a folyamatos biztosítása, ezáltal a nevezett cím megtartása, megtarthatósága érdekében. A Támogatási Szerződés aláírására 2010. márciusában került sor. Kórházunk a "Bababarát Kórház" Cím viselésére legfeljebb 3 évig jogosult.

Az építkezést 1900. július 10-én kezdték és az első betegek 1901. december 12-én foglalhatták el ágyaikat. Az akkor 8 kisebb nagyobb épületben, 104 helyiségben 2 orvos és 5 apáca dolgozott. Első igazgatónk dr. Gönczy Béla volt, akinek az esztergomi Belvárosi Temetőben levő sírján többek között "a kórház életre hívója" jelző is feltüntetésre került. Ő és keresztfia, dr. Égenhoffer Béla 1948-ig irányították az akkori Kolos Kórházat. 1950-ig az ápolási feladatokat Páli Szent Vince irgalmas nővérei látták el.
Kórházunk mindig is Esztergom város közkórháza volt és mint ilyen, a várost érintő, a politikából származó megkülönböztetések természetesen érzékenyen érintették.
1989-ben vehette fel intézményünk a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom nevet.
A nehézségek ellenére az elmúlt 110 évet a kórház mégis átvészelte úgy, hogy mindezek ellenére időről-időre meg tudott újulni. Számos, később országos hírű orvos kezdte nálunk pályafutását vagy dolgozott hosszabb-rövidebb ideig. A teljesség igénye nélkül nevezzünk meg néhányat közülük: Dr. Naszladi Attila, Dr. Boga Mariann, Dr. Holló János, Dr. Votisky Péter. Kollegánk volt Dr. Pénzes István, Dr. Csernohorszky Vilmos, Dr. Leel-Őssy Lóránt és Szállási Árpád professzorok. Hosszan sorolhatnánk még kiválóságaink neveit.

Szent István városában hippokratész papjának lenni mindig is rangot jelentett, jelent ma is és reméljük így lesz a jövőben is. Bár a mai magyar egészségügy problémái, ha lehet az átlagosnál is érzékenyebben érintik kórházunkat, de múltunkból eredeztetően optimistán nézünk jövőnk elé. Az Ister-Granum Eurorégió földrajzi központjában lévő királyváros reményeink szerint az egészségügy vonatkozásában is visszanyeri korábbi történelmi szerepét.
Honlapunkon részletesen olvashatnak kórházunk egyes osztályai által nyújtott lehetőségekről, melyek 110 éve nem csak az esztergomiak, hanem a megye, tágabb értelemben az ország, és a régió betegellátást igénylő polgárai számára is adottak.

1917-ben Schmidt Sándor, a dorogi bánya igazgatója szükségét látta egy általános kórház alapításának, amellyel az Esztergom-Szászvári Rt. vezetői is egyet értettek. Schmidt Sándor a 40 ágyas," egy emeletes" kórház tervezésére Mende Valér építészmérnököt kérte fel. A tervek elkészültek, de az I Világháború miatt a kórház megépítése, csak 1922-ben valósult meg. A kórházépület átadásán - az ünnepség keretén belül - Csernoch János bíboros felszentelte a kórház minden helységét. Az 1922-ben épült 40 ágyas kórház nem bizonyult hosszú ideig elégségesnek, ezért 1929-ben 60 ágyasra kellett bővíteni. 1934-ben a Szent Borbála Bányakórház ágyainak száma 69-re növekedett. A Bányakórház nagy rekonstrukciójára 1936 - 1938 években került sor. A főépület egy épületszárnnyal bővült. Az eddig csak sebészeti osztállyal rendelkező kórházban, 36 sebészeti. 52 belgyógyászati, 22 szülészet-nőgyógyászati ággyal működő osztályokat alakítottak ki. A kórházban működő szakrendelések szakmai feltételei javultak, a műszerezettség jobb színvonalú lett. A kórház nehéz szakmai és tárgyi időszaka csak akkor kezdődött, amikor1944 tavaszán a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi vállalatát hadiüzemnek nyilvánították (orvosok katonai behívása, stb.)
A II. Világháború után nehezen, de visszaállt a kórház régi rendje. 1949-ben azonban, a betegeket ápoló Assisi Szent Ferenc rendet feloszlatták - és egy éjszaka - a nővéreket a budapesti Tárogató úti "Anyaházba" vitték. Ezután világi nővérek kerültek a Bányakórházba.
1950-ben az Országos Társpénztárat megszüntették, a Szent Borbála Bányakórházat (még működött a 22 ágyas fertőző osztály), államosították. Az intézmény a Dorogi Járási Tanács kórházaként működött tovább. Az 1960-as évek első felében a szénbányászat és az egyéb iparágak fellendülése Dorog és környéke egészségügyének korszerűsítését eredményezte. A kórház külső felújítása elkészült, a fekvőbeteg ellátás javult. 1963-ban megépült és átadásra került a 17 munkahelyes Szakorvosi Rendelőintézet.
1970-ben a járási tanácsok rendeletileg megszűntek. Az akkori jogszabályok szerint a községek intézményt nem tarthattak fenn, ezért a dorogi kórház és rendelőintézet önállósága érvényét vesztette. Így a Dorog község és Esztergom város kórházainak egyesítése 1970 november 1-én megtörtént és Esztergom Városi Tanács Egyesített Kórházai névvel működött tovább.

1970 - 2000 az integráció és változások időszaka:

Az integráció után folytatódott az egyesített kórház belgyógyászati osztályainak profilírozott szakellátása és a műszerezettség továbbfejlesztése. Esztergomban felépült az 1975 november 6-án átadott korszerű szülészeti-nőgyógyászati pavilon. Dorogon 30 ágyas reumatológiai részleg kezdte meg működését. 1999-ben a belgyógyászati, 2000-ben a reumatológiai osztály is Esztergomba költözött. A Dorog Város Képviselő Testülete 2000-ben kezdeményezte a kórház működési jogának visszavételét a megyétől. Így 2000 november 1-től a Dorog Város tulajdonába került intézményben megalakult a Dorogi Szent Borbála Egészségügyi kht., amely biztosította a járó beteg és a gondozóintézeti ellátást Dorog és a környező települések betegeinek.

A Dorogi Szent Borbála kórház felújítás és átadása (2004-2005):

A dorogi kórház rekonstrukciójának célja egy krónikus - geriátriai - szakkórház kialakítása 110 ággyal: Krónikus belgyógyászati részleg (25 ágyas), belgyógyászati rehabilitációs részleg (35 ágyas), tartós ápolási részleg (40 ágyas). 2005 szeptember 3-án átadásra került a Szent Borbála Szakkórház.

Struktúra átalakítás (2007):

2007-ben a rhahilitációs ágyak leadásra kerültek és az Intézmény plusz 15 krónikus ággyal gyarapodott, így alakult kis a jelenlegi ágystruktúra, a 125 ágyon belüli 50 krónikus és 75 ápolási felosztás.

Állami átvétel:

2012-ben az épület a GYEMSZI tulajdonába került, a környező telek az Önkormányzat tulajdonába maradt.

Integráció:

Fenntartói kezdeményezésre és Miniszteri jóváhagyást követően 2017.07.01-n a Szakkorház és a Rendelőintézet a Vaszary Kolos Kórházba integrálódott.

Keszthelyen a premontrei gimnáziumban végezte elemi iskoláit, majd 1847. szeptember 15-én lépett be a Szent Benedek rendbe. 1855. május 26-án szentelték pappá. Ez év június 3-án mondta első miséjét Komáromban. Innen Pápára került, és 1861-ig ott volt tanár. 1861-ben helyezték át Esztergomba. Itt világtörténetet, magyart és magyar történetet tanított.

Részt vett Esztergom társadalmi életében is. Az 1862-ben alapított "Esztergomi Újság" munkatársa volt. Mint esztergomi tanár 1867. március 31-én, az egyetemen tanári vizsgát tett történelemből és földrajzból. Ő volt a Szent Benedek rend első okleveles középiskolai tanára, pedig a vizsgakötelezettség csak az új tanárokra vonatkozott.
Számos saját kiadvánnyal segítette a diákjai tanulását. 1963-ban megjelent tőle a "Világtörténelem", majd 1865-ben a "Magyarország története" című műve. A Szent István Társulat kiadta "A várnai csatáról" élőszóban elmondott előadásait.

A későbbi prímás 1869-ig tanárkodott Esztergomban, ezután a pannonhalmi főapát a győri főgimnázium élére nevezte ki. 1879-től tagja lett az állami tanítóképző intézet igazgató tanácsának, majd Győr város képviselőtestületében is tevékenykedett.

1885. január 11-én elhunyt Kruesz Krizoszton pannonhalmi főapát. A bencés rend utódjául 3 jelöltet választott, őket terjesztették fel a király elé.
A rendi káptalan a felterjesztésben róla többek között a következőket írta:
..."Különösen kiemelkedik azonban ő, mint szerzetes-pap, mint tanár és rendtárs. A fegyelmet atyai szívvel gyakorolja, alapos felkészültségét ragyogó előadással tolmácsolja, gyakorlati téren igazságszeretettel párosult bölcs ítélő erőt tanúsít. Rendtársai szeretete mindig féltékeny kincse volt"...

Április 28-án a király kinevezte az első helyen jelölt Vaszary Kolost pannonhalmi főapáttá.
6 éven keresztül igazgatta, irányította, vezette Szent Márton hegyéről a rendet. Hogy eredményesen azt az is bizonyítja, hogy 1891. júniusában megkapta a Ferenc József rend nagykeresztjét. Ekkor merült fel neve először Simor János utódaként.

Októberben írta alá a király a kinevezési okmányát.
Székvárosában azt várták, hogy nagy ünneplés keretei között fogadhatják, a hercegprímás azonban csendes, szinte észrevétlen módon érkezett Esztergomba. Nagyobb ünneplés nélkül történt meg február 7-én a prímási kápolnában a püspökké szentelése is.
Azért mert észrevétlen érkezett székvárosába a 14 éves prímássága alatt nem feledkezett meg Esztergomról. A kórházalapításra szánt 50 000 koronán kívül, nagyobb összegű adományait a következők voltak:
Az esztergomi óvónőképző felépítését 16 000, a főgimnázium építését 10 000 koronával támogatta. Székfoglalója alkalmából az esztergomi egyleteknek 5 000 koronát, az esztergomi szentháromság szoborra 7 000 koronát adományozott.
Rendszeresen - évente - támogatta az esztergomi tanítóképzőt 22 400 koronával. Ebből a tanárokat fizették és 12 tanulót segítettek. Az esztergomi óvónőképző fenntartására évente 10 000 koronával támogatta. Ebből szintén a tanárokat fizették és segítettek 30 növendéket. A vízivárosi nőnevelő intézetnek évi 4 000, az esztergomi Ferenceseknek évi 600 koronát adott. Nem utolsó sorban az alapításra szánt összegen túl. az esztergomi közkórház építésének kölcsön kamatát évi 2 000 forint erejéig átvállalta.
A katolikus tanítók árva- és menedékházára 10 000 forintos, szülővárosa, Keszthely szegényei számára 100.000 koronás, a keszthelyi főgimnáziumi tanulók részére pedig 50 000 koronás alapítványt tett.

Prímási szerepéről egy helyen így nyilatkozott:
"...nem találok benne semmi más jót személyemre nézve, mint azt, hogy sok jót lehet tenni másokkal."

Az egyházpolitikai harcok idején a konzervatív ellenzék vezére volt. 1894-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. Lemondott az esztergomi dunai hídvámról s így lehetővé tette a vashíd építését. 1895. szeptember 28-án ő szentelte a Mária Valéria hidat.

1896. május 3-án a millenniumi ünnepségek alkalmából a hálaadó Isten tiszteleten beszédet mondott a királyhoz, a királynéhoz és a nemzethez, ugyanekkor királyi elismerésben részesült.

1912. december 31-én lemondott esztergomi érseki méltóságáról; ezt követően balatonfüredi nyaralójában főként történeti tanulmányaival foglalkozott.

1915. szeptember 6-án hunyt el. Végakaratának megfelelően Keszthelyen, szülővárosában temették el. Hamvai végső nyughelyet 1981-től, Lékai László bíboros érsek rendelkezése szerint, az esztergomi bazilika altemplomában nyertek.

Az esztergomi Közgyűlések 88/1899 (ülés: június 5-én) jegyzőkönyvéből idézzük Földváry István főügyész javaslatát:

"Tekintettel azon fejedelmi adományra melyet Ő Eminenciája a kórház építésének először is az alapját vetette meg, mostani áldozatkészségével pedig a megvalósulás útjából az utolsó akadályt hárította el - elhatározta a képviselőtestület, hogy a felépítendő új kórház Ő Eminenciája nevéről a Kolos Kórház nevet viselje."

Az esztergomiak azokban az időkben is így nevezték kórházukat, amikor a neve Városi Tanács kórháza volt.

1989-től hivatalosan is használjuk Vaszary Kolos nevét, aki a kórház zárókő-letételi ünnepségén, 1902. szeptember 1-én, kezébe véve a prímási címerrel ellátott kalapácsot - melyet Rudnay Sándor hercegprímás a Bazilika alapkőletételénél is használt - megérintette a márványlapot a következő szavak kíséretében:

"Álljanak e falak a szenvedő emberiség áldására".

Közös motívum, hogy apja pogány volt és hogy megóvja, egy toronyban nevelte. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, Borbála titokban kereszténnyé lett. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét, Borbála visszautasította. Egyszer, amikor apja elutazott, megparancsolta, hogy lakóhelye közelében fürdőt építsenek Borbálának két ablakkal. Távollétében Borbála elérte, hogy a Szentháromság szimbólumaként három ablak épüljön. Apja visszatértekor bevallotta, hogy keresztény. Ez akkor a Római Birodalomban bűnnek számított. Apja már kihúzta kardját, hogy megölje, de Borbála imái segítettek, megnyílt a fal és egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájaikat. Apja azonban üldözésére indult és elfogta, miután az első pásztor, akivel Dioscurus találkozott, nem árulta el Borbálát, de a második igen.

A provincia praefectusa, Martinianus elé vitték, aki kegyetlenül megkínoztatta, de Borbála hű maradt a hitéhez. Újabb és újabb csodák történtek. Éjszaka fénnyel telt meg a sötét börtön, sebei minden reggelre begyógyultak és a fáklyák, amelyekkel kínozni akarták, kialudtak, mielőtt hozzáérhettek volna a testéhez. Ruhátlanul kipellengérezték volna a város piacán, de a földből felszálló köd és az égből leszálló felhő ruhaként elfedte testét.

Végül lefejezésre ítélték. Apja maga hajtotta végre az ítéletet. Büntetésül, amikor hazafelé tartott, villám sújtotta halálra, és elemésztette" a testét. Borbálát egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt, és sírja csodák színhelye lett.

Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett. A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.

(részletek a Wikipediáról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Borb%C3%A1la
és a katolikus.hu-ról: http://www.katolikus.hu/szentek/1204-235.html)