Intézményünk 2009-ben újra elnyerte a “Bababarát Kórház” címet.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (Támogató) 2009. évben meghirdette a “Bababarát Kórház” Cím elnyerésének pályázatát. Intézményünk sikeres pályázatot nyújtott be, melynek keretében a Támogató 2.000.000 Ft támogatásban részesítette kórházunkat, mint szülészeti és újszülött osztállyal rendelkező fekvőbeteg-ellátást végző egészségügyi intézményt, a pályázati kiírásban utalt WHO/UNICEF feltételrendszerének a folyamatos biztosítása, ezáltal a nevezett cím megtartása, megtarthatósága érdekében. A Támogatási Szerződés aláírására 2010. márciusában került sor. Kórházunk a “Bababarát Kórház” Cím viselésére legfeljebb 3 évig jogosult.

A VASZARY KOLOS KÓRHÁZ RÖVID TÖRTÉNETE:

Esztergomban, Szent István városában, államalapító nagy királyunk idejére nyúlik vissza az egészségügy története is. Itt alakult először lazarett az országban. Mai kórházunk az építésre legnagyobb összeget adományozó Vaszary Kolos hercegprímás nevét viseli.
A XIX. század végére a korábban a szegényházból kialakuló kórház – melynek az Európa hírű botanikus (bank és iskolaigazgató) Fechtinger Sándor volt a vezetője – már nem tudta hathatósan ellátni az egészségügyi ellátás igényét. A hercegprímás példáját követve sokan adakoztak az új kórház építésére. Nevük ma is olvasható a régi sebészet márványtábláján.

Az építkezést 1900. július 10-én kezdték és az első betegek 1901. december 12-én foglalhatták el ágyaikat. Az akkor 8 kisebb nagyobb épületben, 104 helyiségben 2 orvos és 5 apáca dolgozott. Első igazgatónk dr. Gönczy Béla volt, akinek az esztergomi Belvárosi Temetőben levő sírján többek között „a kórház életre hívója” jelző is feltüntetésre került. Ő és keresztfia, dr. Égenhoffer Béla 1948-ig irányították az akkori Kolos Kórházat. 1950-ig az ápolási feladatokat Páli Szent Vince irgalmas nővérei látták el.Kórházunk mindig is Esztergom város közkórháza volt és mint ilyen, a várost érintő, a politikából származó megkülönböztetések természetesen érzékenyen érintették.1989-ben vehette fel intézményünk a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom nevet.
A nehézségek ellenére az elmúlt 110 évet a kórház mégis átvészelte úgy, hogy mindezek ellenére időről-időre meg tudott újulni. Számos, később országos hírű orvos kezdte nálunk pályafutását vagy dolgozott hosszabb-rövidebb ideig. A teljesség igénye nélkül nevezzünk meg néhányat közülük: Dr. Naszladi Attila, Dr. Boga Mariann, Dr. Holló János, Dr. Votisky Péter. Kollegánk volt Dr. Pénzes István, Dr. Csernohorszky Vilmos, Dr. Leel-Őssy Lóránt és Szállási Árpád professzorok. Hosszan sorolhatnánk még kiválóságaink neveit.

Szent István városában hippokratész papjának lenni mindig is rangot jelentett, jelent ma is és reméljük így lesz a jövőben is. Bár a mai magyar egészségügy problémái, ha lehet az átlagosnál is érzékenyebben érintik kórházunkat, de múltunkból eredeztetően optimistán nézünk jövőnk elé. Az Ister-Granum Eurorégió földrajzi központjában lévő királyváros reményeink szerint az egészségügy vonatkozásában is visszanyeri korábbi történelmi szerepét.
Honlapunkon részletesen olvashatnak kórházunk egyes osztályai által nyújtott lehetőségekről, melyek 110 éve nem csak az esztergomiak, hanem a megye, tágabb értelemben az ország, és a régió betegellátást igénylő polgárai számára is adottak.

SZENT BORBÁLA SZAKKÓRHÁZ ÉS SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET RÖVID TÖRTÉNETE 1922-1970:

1917-ben Schmidt Sándor, a dorogi bánya igazgatója szükségét látta egy általános kórház alapításának, amellyel az Esztergom-Szászvári Rt. vezetői is egyet értettek. Schmidt Sándor a 40 ágyas,” egy emeletes” kórház tervezésére Mende Valér építészmérnököt kérte fel. A tervek elkészültek, de az I Világháború miatt a kórház megépítése, csak 1922-ben valósult meg. A kórházépület átadásán – az ünnepség keretén belül – Csernoch János bíboros felszentelte a kórház minden helységét. Az 1922-ben épült 40 ágyas kórház nem bizonyult hosszú ideig elégségesnek, ezért 1929-ben 60 ágyasra kellett bővíteni. 1934-ben a Szent Borbála Bányakórház ágyainak száma 69-re növekedett. A Bányakórház nagy rekonstrukciójára 1936 – 1938 években került sor. A főépület egy épületszárnnyal bővült. Az eddig csak sebészeti osztállyal rendelkező kórházban, 36 sebészeti. 52 belgyógyászati, 22 szülészet-nőgyógyászati ággyal működő osztályokat alakítottak ki. A kórházban működő szakrendelések szakmai feltételei javultak, a műszerezettség jobb színvonalú lett. A kórház nehéz szakmai és tárgyi időszaka csak akkor kezdődött, amikor 1944 tavaszán a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi vállalatát hadiüzemnek nyilvánították (orvosok katonai behívása, stb.)
A II. Világháború után nehezen, de visszaállt a kórház régi rendje. 1949-ben azonban, a betegeket ápoló Assisi Szent Ferenc rendet feloszlatták – és egy éjszaka – a nővéreket a budapesti Tárogató úti „Anyaházba” vitték. Ezután világi nővérek kerültek a Bányakórházba.