KÓRHÁZUNK NÉVADÓI
VASZARY KOLOS 1832. február 12-én született Keszthelyen. Édesapja szegény szűcsmester volt, családja a Veszprém megyei Vaszaron telepedett le és a faluról vették fel új nevüket. Édesanyja, Bajnok Teréz, a Somogy megyei Kéthelyről származott.
Keszthelyen a premontrei gimnáziumban végezte elemi iskoláit, majd 1847. szeptember 15-én lépett be a Szent Benedek rendbe. 1855. május 26-án szentelték pappá. Ez év június 3-án mondta első miséjét Komáromban. Innen Pápára került, és 1861-ig ott volt tanár. 1861-ben helyezték át Esztergomba. Itt világtörténetet, magyart és magyar történetet tanított. Részt vett Esztergom társadalmi életében is. Az 1862-ben alapított „Esztergomi Újság” munkatársa volt. Mint esztergomi tanár 1867. március 31-én, az egyetemen tanári vizsgát tett történelemből és földrajzból. Ő volt a Szent Benedek rend első okleveles középiskolai tanára, pedig a vizsgakötelezettség csak az új tanárokra vonatkozott. Számos saját kiadvánnyal segítette a diákjai tanulását. 1963-ban megjelent tőle a „Világtörténelem”, majd 1865-ben a „Magyarország története” című műve. A Szent István Társulat kiadta „A várnai csatáról” élőszóban elmondott előadásait.
A későbbi prímás 1869-ig tanárkodott Esztergomban, ezután a pannonhalmi főapát a győri főgimnázium élére nevezte ki. 1879-től tagja lett az állami tanítóképző intézet igazgató tanácsának, majd Győr város képviselőtestületében is tevékenykedett.
1885. január 11-én elhunyt Kruesz Krizoszton pannonhalmi főapát. A bencés rend utódjául 3 jelöltet választott, őket terjesztették fel a király elé.
A rendi káptalan a felterjesztésben róla többek között a következőket írta:
…”Különösen kiemelkedik azonban ő, mint szerzetes-pap, mint tanár és rendtárs. A fegyelmet atyai szívvel gyakorolja, alapos felkészültségét ragyogó előadással tolmácsolja, gyakorlati téren igazságszeretettel párosult bölcs ítélő erőt tanúsít. Rendtársai szeretete mindig féltékeny kincse volt”…
Április 28-án a király kinevezte az első helyen jelölt Vaszary Kolost pannonhalmi főapáttá.
6 éven keresztül igazgatta, irányította, vezette Szent Márton hegyéről a rendet. Hogy eredményesen azt az is bizonyítja, hogy 1891. júniusában megkapta a Ferenc József rend nagykeresztjét. Ekkor merült fel neve először Simor János utódaként.
Októberben írta alá a király a kinevezési okmányát.
Székvárosában azt várták, hogy nagy ünneplés keretei között fogadhatják, a hercegprímás azonban csendes, szinte észrevétlen módon érkezett Esztergomba. Nagyobb ünneplés nélkül történt meg február 7-én a prímási kápolnában a püspökké szentelése is.
Azért mert észrevétlen érkezett székvárosába a 14 éves prímássága alatt nem feledkezett meg Esztergomról. A kórházalapításra szánt 50 000 koronán kívül, nagyobb összegű adományait a következők voltak:
Az esztergomi óvónőképző felépítését 16 000, a főgimnázium építését 10 000 koronával támogatta. Székfoglalója alkalmából az esztergomi egyleteknek 5 000 koronát, az esztergomi szentháromság szoborra 7 000 koronát adományozott.
Rendszeresen – évente – támogatta az esztergomi tanítóképzőt 22 400 koronával. Ebből a tanárokat fizették és 12 tanulót segítettek. Az esztergomi óvónőképző fenntartására évente 10 000 koronával támogatta. Ebből szintén a tanárokat fizették és segítettek 30 növendéket.
A vízivárosi nőnevelő intézetnek évi 4 000, az esztergomi Ferenceseknek évi 600 koronát adott. Nem utolsó sorban az alapításra szánt összegen túl. az esztergomi közkórház építésének kölcsön kamatát évi 2 000 forint erejéig átvállalta.
A katolikus tanítók árva- és menedékházára 10 000 forintos, szülővárosa, Keszthely szegényei számára 100.000 koronás, a keszthelyi főgimnáziumi tanulók részére pedig 50 000 koronás alapítványt tett.
Prímási szerepéről egy helyen így nyilatkozott:
„…nem találok benne semmi más jót személyemre nézve, mint azt, hogy sok jót lehet tenni másokkal.”
Az egyházpolitikai harcok idején a konzervatív ellenzék vezére volt. 1894-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. Lemondott az esztergomi dunai hídvámról s így lehetővé tette a vashíd építését. 1895. szeptember 28-án ő szentelte a Mária Valéria hidat.
1896. május 3-án a millenniumi ünnepségek alkalmából a hálaadó Isten tiszteleten beszédet mondott a királyhoz, a királynéhoz és a nemzethez, ugyanekkor királyi elismerésben részesült.
1912. december 31-én lemondott esztergomi érseki méltóságáról; ezt követően balatonfüredi nyaralójában főként történeti tanulmányaival foglalkozott.
1915. szeptember 6-án hunyt el. Végakaratának megfelelően Keszthelyen, szülővárosában temették el. Hamvai végső nyughelyet 1981-től, Lékai László bíboros érsek rendelkezése szerint, az esztergomi bazilika altemplomában nyertek.
Az esztergomi Közgyűlések 88/1899 (ülés: június 5-én) jegyzőkönyvéből idézzük Földváry István főügyész javaslatát:
„Tekintettel azon fejedelmi adományra melyet Ő Eminenciája a kórház építésének először is az alapját vetette meg, mostani áldozatkészségével pedig a megvalósulás útjából az utolsó akadályt hárította el – elhatározta a képviselőtestület, hogy a felépítendő új kórház Ő Eminenciája nevéről a Kolos Kórház nevet viselje.”
Az esztergomiak azokban az időkben is így nevezték kórházukat, amikor a neve Városi Tanács kórháza volt.
1989-től hivatalosan is használjuk Vaszary Kolos nevét, aki a kórház zárókő-letételi ünnepségén, 1902. szeptember 1-én, kezébe véve a prímási címerrel ellátott kalapácsot – melyet Rudnay Sándor hercegprímás a Bazilika alapkőletételénél is használt – megérintette a márványlapot a következő szavak kíséretében:
„Álljanak e falak a szenvedő emberiség áldására”.
SZENT BORBÁLA
Neve a pogány jelentésű Barbarus név nőnemű változata. (Ennek azért van jelentősége, mivel történetének kulcsmotívuma, hogy a legendákban Dioscurusnak nevezett apja pogány volt.) Az életéről szóló legendák több változatban terjedtek el, amelyek több ponton ellentmondanak egymásnak. Egyes változatok szerint Antiochiában, mások szerint Héliopoliszban élt. A császár, akinek idején vértanúságot szenvedett, Maximinus Thrax (235 – 238), Maximianus (286 – 305) vagy Maximinus Daia (308 – 313), halálának helye Nikomédia, Toszkána, vagy Róma.
Közös motívum, hogy apja pogány volt és hogy megóvja, egy toronyban nevelte. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, Borbála titokban kereszténnyé lett. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét, Borbála visszautasította. Egyszer, amikor apja elutazott, megparancsolta, hogy lakóhelye közelében fürdőt építsenek Borbálának két ablakkal. Távollétében Borbála elérte, hogy a Szentháromság szimbólumaként három ablak épüljön.
Apja visszatértekor bevallotta, hogy keresztény. Ez akkor a Római Birodalomban bűnnek számított. Apja már kihúzta kardját, hogy megölje, de Borbála imái segítettek, megnyílt a fal és egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájaikat.
Apja azonban üldözésére indult és elfogta, miután az első pásztor, akivel Dioscurus találkozott, nem árulta el Borbálát, de a második igen.
A provincia praefectusa, Martinianus elé vitték, aki kegyetlenül megkínoztatta, de Borbála hű maradt a hitéhez. Újabb és újabb csodák történtek. Éjszaka fénnyel telt meg a sötét börtön, sebei minden reggelre begyógyultak és a fáklyák, amelyekkel kínozni akarták, kialudtak, mielőtt hozzáérhettek volna a testéhez. Ruhátlanul kipellengérezték volna a város piacán, de a földből felszálló köd és az égből leszálló felhő ruhaként elfedte testét.
Végül lefejezésre ítélték. Apja maga hajtotta végre az ítéletet. Büntetésül, amikor hazafelé tartott, villám sújtotta halálra, és elemésztette” a testét. Borbálát egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt, és sírja csodák színhelye lett.
Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett. A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.
